Meg kell mondanom, már nagyon kezd elegem lenni ebből a városból. Panaszkodni nem szeretnék, ilyenkor mindig belegondolok abba hogy lehetne sokkal rosszabb a helyzet is. De le kell hogy írjam akkor is! Itt az élet a semmivel egyenlő majdnem. Mindenki ismer már mindenkit, ugyanaz történik mindig, főleg hétköznapokon. Aztán ha eljő a hétvége...

Nem sok minden változik akkor sem, és most a szórakozásról lesz szó. Hová is tudunk elmenni szórakozni itt hétvégente? hmmmm..... lássuk csak.... a szórakozni vágyók nagy részének egyik törzshelye egy városközpontú kocsma. Igen sokan megfordulnak itt ha vége a hétköznapoknak. Az élet (mondjuk így) körülbelül 21 óra fele kezdődik, tart az utolsó vendégig. Van zene, összejönnek a társaságok, persze hogy mindig ugyanazok. Igen idejárok én is, bár nem mindig, és el is mondom miért. Két szó: Unalmas már! Ha bemegyek mindig ugyanazokat az arcokat látom, oké, tök jóba vagyuk velük nem arról van szó. Ülnek az asztaloknál, előttük a sörük. A zene szól a háttérben, ahogy megyek befelé sok emberrel lekezelek, köszönünk egymásnak. A pultnál köszönök a csaposnak, őt mindenki ismeri, jófej. Kikérem az italomat, és elindulok a hátsó rész fele. Itt általában a rockerek társaságával találkozok. Jóba vagyok velük is, sőt tök jó hogy olyan emberek jóba vannak velem, meg ismernek akiket még életemben nem is láttam. Furcsa dolog ez, dehát hétvége van, nem foglalkozok ezzel. A zenegépből szólnak a nóták egy százas fejében, a csocsó pedig dübörög. Megfordulok, visszamegyek, csak beköszönni jöttem. Amint visszaérek az előtérbe leülök egy ismerősökkel teli asztalhoz, és kezdődik a duma. Hol voltam, mért nem láttak engem mostanába. Aztán mindenki kezd elálmosodni, és egy pár óra után elindulunk hazafele. Igen, ahogy kijövök máris érzem hogy teljesen beszívta a ruhám a füstöt. (ennek aztán gondolhatjátok mennyire örül az ember, főleg úgy hogy nem is cigizek). De a hajam sem úszta meg füst nélkül. Úgy érzem magam mint valami füstölt szalonna. Na ez Burn! Igen gyerekek, ennyi volt az este mára. Hurrá, micsoda Parti! Yeeeaajjj!

Hóhhóó! Álljunk csak meg! Ez lenne az élet itt? Ez lenne itt a szórakozás?! Na nem, ez nálam maximum egy ködös hétfői napnak felelne meg talán. De nem egy hétvégi szórakozásnak. De itt nem csak ezen kocsma firkálásán van a hangsúly, hanem mondhatni az összesén itt, mert nagyjából ugyanez a helyzet mindehol. Most jön a kérdés hogy mi a teendő? Elmenni innen 30 Km-re a nagyvárosba. Nevezzük csak így egyenlőre. Ott van élet, vannak új emberek, zajlanak az események. Mielőtt azt feltételezitek hogy mért nem teszem ezt akkor, elmondom hogy teszem, amint van rá alkalmam. Szerencsés helyzetben vagyok mert van kocsim, és bármikor be tudok menni a nagyvárosba. Nem is ezzel van a baj. Hanem a társasággal. Sajnos ritkán gyűlnek össze az emberek hogy "Na gyerünk megyünk a szitibe szórakozni!". Egyedül meg valljuk be őszintén: szar.  Mert ehhez társaság kell. Az utóbbi időben mikor volt társaság és elmentünk a nagyvárosba, nagyon jól éreztem magam. Diszkóban voltunk, pedig én aztán nem is vagyok oda a diszkó zenéért. Visszavágyok. És Most jön egy olyan dolog amin ki szoktam akadni, és nem is értem...

Sok embert ismerek itt. Autósokat is. Van egy pár ismerősöm, haverom, akik éjjel nappal autóznak fel és alá ebben az üres kihalt városba, értelmetlenül! Van olyan hogy majdnem 5-en vannak 6 autóval. Később ha eleget mentek, megállnak a már feljebb említett kocsma/"szórakozóhely" előtt, néha még be is mennek. Teszem fel nekik a kérdést: Gyerekek! Nem lenne jobb ha bemennénk inkább a nagyvárosba? Még kevesebb benzint is égetnénk el, jól tudjuk hogy városba többet eszik a gépezet. A válasz: Hát, most izé... hát most nem, mert... Ekkor eszembe jut, hogy ez nekik az élet? Így akarják eltölteni a fiatalságukat? Szórakozás nélkül, itt ahol mindig ugyanaz van? Ide vannak kötve? Ide vannak láncolva? Nem értem egyes emberek gondolkodását. Ha nekik ez jó... legyen. Nekem nem, és ezen próbálok is változtatni! A mai világba sok ember választja azt hogy beletörődik a dolgokba, legyen szó akármiről. Pedig lehetne változtatni rajta. Én megpróbálom! Mert egyszer fiatal az ember.