Hányszor hallottam ezt a mondatot muterom szájából. Ez egy válasz volt arra amit én mondtam mindig régen. "De utálom az Iskolát!". Ez a mondat sokak szájából elhangzott szerintem már, talán a "Még visszasírod" választ is hallották. Telik, múlik az idő, az Iskolát kivégeztem, legalábbis a középiskolát. De kezdek ráébredni... ez lehet hogy igaz? Lehet hogy még visszasírom az Iskolát. Van igazság a dologba, gondoljunk csak vissza, az Iskola alatt nem nehezedett annyi teher az emberre. Jó, okés, igaz hogy ott a tanulás terhét kellett elviselni, főleg a komolyabb vizsgák eljövetelénél. Érettségi, Technikusi, ilyenkor bele kellett ám húzni de nagyon. Én persze olyan típus vagyok aki nem volt a tanulás híve ha hazamentem. Olyankor aludtam egy kellemeset. Este meg már kinek volt kedve tanulni? Nekem nem. Vagy kimentem rájdolni egyet, vagy csavarogtam. Jó, volt olyan hogy tanultam, nem azt mondom hogy nem. Szerencsére sikerült jó eredményekkel zárnom az évet. Oké, ebbe beletartozott a szerencse, meg az hogy puskázni is szerettem. Volt egy pár érdekes pillanatom középiskolában, olyan mission impossible érzés. Csak centiken múlt hogy nem vették észre a puskát. A legnagyobb figura egyik osztálytársam volt, aki a puskáját benthagyta a dolgozatfüzetbe! Na ez mekkora Burn! :D Ide kell hogy tegyek egy szmájlit. Amikor az ember még iskolás, a fő feladata az hogy tanuljon, de ahogy idősödünk, és megy az idő, egyre több felelősséggel kell szembenéznünk. Még Iskolás korban bennünk van a remény, hogy mennyi minden vár ránk majd az életbem és hogy még mennyi időnk van. De idővel ez egyre inkább elhalványul, és ott találjuk magunkat az életbe.