Na kérem alásan, ma nem untam magam halálra. A történet ott kezdődött hogy egy pár hónapja a városban természetesen nem találtam semmiféle melót, így hát felkavarogtam az internetre, hogy keressek valami érdemlegeset. Elvégre itthon nem maradhatok, mert az egyetlen jó sorozat ami megy a tévébe az a Harmadik műszak, az is csak délelőtt. Meg mostanába már a szomszédokra is rákattantam. Nem is lenne az rossz sorozat kérem, ha nem robotgépek játszanának benne, tisztelet a kivételnek. Igazán nem akarom bemarni őket, de ismerjük el hogy van pár szereplő aki aztán megállná a helyét valamelyik terminátor darabban. Na szóval, visszatérve a neten a sok titkos ügynök, meg miniszterelnöki, vezérigazgatói, illetve helikopter pilóta állások mellett, ott volt az egyik fagyasztott ételek szállításával, és eladásával foglalkozó cég álláshirdetése. Nevet nem írok, de ők azok akik sárga Mercivel járják a településeket, és szól belőle a híres dallam, ami sokak fejében megvan. Ezeket a verdákat simán belerakhatták volna a transzformerszbe, mekkora lett volna már. Na ezt a melót tartottam a legérdemlegesebbnek a többi közül, úgyhogy el is exportáltam nekik a pulitzer díjas önéletrajzomat íméjlen keresztül. Bár megakadt a szemem azon hogy lehetnék menetigazgató a csavargyárban is. Dehát az se lehet jobb mint gyümölcs a jogobellába nem igaz? Hétfőn szólalt meg a telefonom csengőhangja, mert hívott a cég hogy Csütörtökön, azaz ma, lesz egy tájékoztató, és ha aktuális még akkor csobbanjak be a telephelyükre, ami a nagyvárosban van a régi Skynet gyár alatt. Bizony egy gyár ott megszűnt, azt tuti konorék felszabadították. Fogtam is magam, beültem a piros egyötös hemi gépjárművembe a generálisba, aztán ellőttem magam oda. Korábban érkeztem úgyhogy addig várnom kellett, de mire meghallgattam a szeksz iz on fájört vagy háromszor már idő is volt. Összesen nyolcan voltunk, majdnem mindenki kocsival teleportálta oda magát. Szerintem én voltam a legfiatalabb. A kocsimat meg szemügyre vették rendesen, aztán célozgattak arra hogy biztos szeretem talpalni a gázpedált, de nem igaz ám. Két arc üdvözölt minket, de rendesek voltak. Még kaptunk ingyen jégkrémet is öcsi! Aztán becsúsztunk az irodába, lerakódtunk egy asztalnál és kezdődött a tájékoztató sóműsor. Egy rossz szavam nem lehet egyébként, mert elég jó volt a hely, meg kedves volt a fogadtatás, úgyhogy én itt adok egy pirospontot. Pontozni nem pontozok mer' ez nem a vacsoracsata. Úgy körül is, meg belül is másfél órás volt a felvilágosítás. Elmondták miként van ez, meg hogyan, meg kell dolgozni mint atom, közbe belenéztünk a sárga fagyasztottárúval seftelő gépjármű belsejébe. Bementünk a fagyasztókamrába is, de onnan valahogy mindenki hamar akart távozni. Igazából nem rossz ez, mert elég jól dől a lé ha jól csinálod, meg sokat, de kalkulál még az agyszerkezetem hogy megéri-e ez nekem, mármint lehet hogy tök totál veszteséges lenne számomra. Hétfőn még hívnak azt mondták hogy megbeszéljék a következő lépéseket. Addig meg pihi van, jön a hétvége, jól be kell majd ba.. rúgni. Őszintén szólva azért nem volt rossz ez, meg úgy tetszett is meg minden. Lehet lesz ennek folytatása, mint a sztár vórsznak. Ki tudja. Na aztán miután vége lett ennek, elrúgtam a gázt hazafele. Napszemüveg fel, szánsájn, meg ablak leteker. Hazaérkeztem, utána meg kimentem a Sumákkal rájdolni egyet, de a fékem olyan szar volt, mintha iszap lenne benne. Sok időm nem volt mert kellett mennem németórára, ahonnan meg angolosan távoztam. Most meg a gépem előtt ülök és írom ezt az anekdotát, hogy nektek örüljön a fejetek ott a monitor előtt, hogy van mit olvasni. Mert ezek a bejegyzések azért nem egyszerűen odapörkölnek mint a gömbvillám. De hogy ne csorogjon a nyálatok tovább, publikálom is mielőtt elalszotok itt nekem.