feb 07 2010

Piramis dezodorból

Ha az embernek sikerül beújítani valami melót, akkor már kajak örülhet hogy talált valamit egyáltalán, még ha a fizetés nem is elég arra hogy megéljen belőle. Ugyebár munka is van sokféle, csak nem mindegy hol az országban, és manapság az is egyre kevesebb. Valaki gyárban dolgozik, irodában, műhelyben keccsöl, vagy éppen culágerkedik valami építkezésen, valaki meg hát saját önerőből próbál pénzt kicsavarni az emberekből. Na most a kettő között a nagy különbség az a bérezés ugyebár, hiszen nem mindegy hogy egy adott fix delláért húzod az igát a nap nyolc per tizenkettő órájában vagy sokszor több meg mellé esetleg becsúszik egy kis maszek, illetve a saját erődből próbálsz magadnak pénzt csinálni, ami vagy bejön, vagy legtöbb esetben bukik, dehát ilyen ez a vállalkozástéma. Nem egy ilyenfajta melóba futottam én se bele, az internet tárháza egyenesen tele van ilyenekkel. Lehettem már volna biztosító itt is, meg ott is, Femili frosztos (merhát az is egy fajta jutalékos vállalkozás, magyarán ha eladod a jó sok csokifagyit akkor kapod a pénz utána) no meg ügynök, nem titkosügynök, mielőtt eszébe jutna valakinek, és akkor belecsapok....

Wiwen jelölt egy volt osztálytársam még a kindertojásképzőből, aztán nyolc évig csak egy osztályba koptattuk az iskolapadot vagy mi, mondom visszajelölöm. Persze dobott egy üzenetet is, kábé annyi volt hogy szeretne velem ütközni valahol. Úgy hat éve nem beszéltem vele, természetesen biznisz szaga volt az egésznek, aztán mondom azzal még úgy se veszíthetek semmit ha meghallgatom miről is tart majd előadást, na már csak kíváncsiságból is. Ekkora már gondoltam hogy egy piramisba kellene belépnem. Na a taggal lebeszéltem egy mítinget aztán a közelbe csak a noszti volt nyitva, mer' a pizzériába biztos leltároztak hogy be volt zárva. A megjelenése a figurának nem egyszerű volt, bőrkabát, ing, farmer, Komár Lacis lakkcipő meg a táska a kezében befigyelt. Nekem azért kicsit fake-nek hatott az egész gyerek, hiszen próbálta sugározni hogy dzsémsz bond lett vagy mi a fasz, dehát ugyanolyan pokémon a gyerek belül, neki is a hülyeségen jár az agya, bár ki tudja az ember változik, vagy komolyodik állítólag. Lerakódtunk a kocsmába, kikérte a kávéját merhát a szörp rontja az imázst, aztán a mi van veled mostanába kérdés után nem sokat szarozva belecsapott az egészbe miről is lenne itt szó kéremszépen. Hát kérlekszépen van ugyebár ez az amerikai cég, iszonyat milliárdos üzlet, aminek olyan termékei vannak hogy befosol, meg csak nyerhetsz rajta persze, tuti üzlet. Ráadásul elmehetek mellé Korzikára, meg a Fülöp szigetekre is nyaralni atom bulákkal ha jó sok ügyfelem lesz, és megünnepelnek ha ötven kiló púdert eladtam a Mariska néni háromhetes szemölcsére pölö. Csak annyi a dolgom hogy felhívom az ismerőseimet na meg a spanokat, azokat is akikkel öt éve nem beszélek, és felkínálni nekik mondjuk egy kenőcsöt, amibe van bifidusz esszenzisz és még az ára is kétszer olyan drága. Azért a biztonság kedvéért adott egy cédét is meghallgatásra, amin egy fószer mesélt hogy vitt mindent mint a piros hetes. Mivel azt mégiscsak vissza kellett hogy adjam, ezért volt egy második találkozó is, ahol tovább folytatódott a történet hogy vásárolnom kellene egy nyolcvanezres kezdőcsomagot minden lószar dezodor meg fogkrémmel, aztán kellene egy névlista és szépen felhívogatni a Jóskapistáékat. Kaptam egy meghívást is hogy menjek el egy találkozójukra, semmibe nem kerül, ott embereket kell meghallgatnom akiknek összejött az élet meg Las Vegasba járnak rulettezni. Ezt kihagytam, de ismét kaptam egy cédét, nem utasíthatom vissza mégse, aztán a harmadik míting már a figura házában volt, ahol megnézhettem egy videót ismét ilyen piramis emberekről amely arról szólt hogy milyen kár hogy én nem vagyok ott, aztán elmondta a dolgokat a srác hogy ez mekkora nagy lehetőség, meglehet álmaim kocsija, villája, és a kezembe nyomta a papírt hogy ott és itt írjam alá. Mondom mi a fasz folyik itt, bele se egyeztem, de meg kell hagynom a gyerek kurva jó manipulátor volt, tényleg folyt ki rajtam a víz majdnem, akkora lyukat beszélt a hasamba, persze a dologba akkor se mentem bele, miután a Buflák linkelgette az antimlm honlapokat meg mondogatta hogy bele ne menjél geci, mer' csak szopás lesz a vége, pénzed meg elszáll a gecibe híííj. A következő lépés az volt hogy akkor ha nem hiszem milyen fasza is ez az egész, rendeljek pár cuccost magamnak hatezerért hogy lássam mégiscsak mitől döglik a légy. Na azt is kihagytam inkább, most jó nekem az oldszpájz, az is megadja a kenést, azt megköszöntem a nagyszerű bemutatót, aztán csak sikerült lelépnem. Mindenesetre nagy mágus volt a tag. Hogy ez a dolog bejön valakinek, az is biztos, de ahhoz kurva nagy szerencséd is kell hogy legyen hozzá, de sokan az útvesztőbe találják magukat, és ha sikerül kiszállniuk belőle kis veszteséggel akkor összetehetik a kezüket. Több rosszat olvasni az ilyenről mint jót, de ha valaki ezt szívesen csinálja és még működik is neki akkor ne vegye magára ezt a posztot, mer' ez is valakinek bejön nem azt mondom. Az ilyen ügynökök meg elkanászodtak rendesen, de ez is emberfüggő és gyémántkemény tőlük megszabadulni, vagy is inkább csak ők akarnak azok lenni.

Ha pedig már a melóról ugattam az elején, itt egy nem gyenge állásinterjús videó.


A bejegyzés trackback címe:

https://guardian.blog.hu/api/trackback/id/tr11737241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása