Az itteni csipfúz, a Szedinger hívott még a hét elején, hogy folyassuk be magunkat Kaposvár szitibe, mer le kell adnia egy hengerfejet valami ürgének. Délután kaptam a hívást, aztán mivel semmi jót nem adott a tévé akkor elkísérem a trippre. Lent ütköztünk a kéró előtt, miután beleugatott a kaputelefonba hogy ott szobrozik a ház előtt. Sokat nem fogtam fel, inkább csak gondoltam mért van itt, mert a dízelmotor erőteljes decibelekkel csattogott a háttérben. Ja, mert pikápja van a gyereknek fehér folkszvágen vágjátok. Kell is neki mert a csávó ilyen alkatrészeken pörög aztán állandóan keccsöl. A múltkor is a garázsba tartott bulit érted, mi meg jól benyomtunk a sok tintorettótól. Sörpad, hőlégfúvó, meg hétkettes sör, ami odacsap mint az acélrúd anélkül hogy valami gyógyszert kapkodtál volna be előtte. Ment nagyba a háligáli, mindenki szopkodta a sörét, meg a pálinkásüveget. Folytatva ahol abbamaradtam... épp hogy leértem, már azon eszméltem hogy csapattunk is nyílegyenesen Kaposvár fele. A májszter általában egy rendőrlámpánál mindig a köztes megoldást választja, mindig a sárgán csapat át. Először nem a pacákhoz mentünk hanem tovább, mert el izzítottunk egy csókához, aki gumikkal seftel. A figura valamit nagyon jól eltalált, mer' amikor betoppantunk köbö egy krájzler háromszázas látványa fogadott ami huszonkétcolos krómkerekeken álldogált a tető alatt. Valami olyasmi lehet neki is a gondolkodása, hogy egy igazi motor az nyolc hengernél kezdődik. Először beléptünk a helyre, ott a munkásába futottunk bele, aki a gumikkal tetriszezett, aztán megérdeklődte hogy mi a gennyet szívjuk mi ott a levegőt. A Szedinger meg már osztotta neki hogy a gumikért jöttünk ami telefonon lebeszéltünk egy ideje. Jaja erre lesznek valahol basszameg gyertek! Míg ment a válogatás mintha valami piacon lennénk odatalált hozzánk a krájzleres manus, a tulaj akin nem nagyon látszott az hogy erősen gondolkodik vajon mit egyen holnap reggelire. A tag egy fejjel alacsonyabb nálam, márkás bőrkabát, farmer az aranykarlánc meg a karóra lebegett a csuklóján, rekedtes hangján meg már lökte neki hogy na veled beszéltem nem bazmeg, neked kellenek a gumik nem, mer' beszéltem egy másik gyerekkel, nem te voltál az, mi? Milyen kocsid van, mekkora ez, látom a hengerfej fenn a platón, tudok én mindent látod bazmeg. Miután a munkása kilötyögtette az összes vizet a felnirevalókból, fel is lettek dobálva a platóra. A májszter meg odaböfögött neki hogy nyolcér elviszi őket, mer ha már itt vagyunk akkor alkudni kell ne nézzenek már madárnak. Jól van bazmeg, tizesed van csak, apród van öcsi? Erre a fószer előhalászott egy összecsíptetett pénzösszeget egy csomó Szent Istvánnal, meg Deák Ferenc-el, aztán visszadott egy két rugót, közbe meg csak úgy pörgette a dellát. Jobb ilyenkor nem szólni, mer' lehet jöttek volna a sallerek ha nem vigyázunk. Egyszerű a képlet, ebben van a máni kérem. A hengerfej is még időben le lett szállítva, utána meg elugrottunk a mekibe hogy valami szennyet is tömjünk a bélrendszerbe a héten. Nem kell itt mondanom hogy nem kevés pénzért nem kaptunk szart se, jobban jártunk volna valami teszkós csirkével. Leszakadt az ég is ahogy kellett és verettünk is hazafele.

Gondoltam összerakom ezt a kis szösszenetet, mert nem is véstem már ide egy deka betűt se az utóbbi időben. Aztán aszongyátok hogy nagyon adják az ívet a sztorik. Csak meg ne boruljatok tőle! Még egy mézes páleszt Rezső légyszíves!

Mivel nektek sem ártana kultúrálódni egy kicsikét, mert gondolom nem lapozgatjátok salátásra az irodalomkönyvet, ezért itt a megfelelő alkalom arra hogy bereklámozzam egy kedves ismerősöm blogját aki versekkel és idézetekkel foglalkozik. Úgyhogy művelkedjetek, aztán csak okosan odaát, mert ki lesz mosva a szátok!

Tovább az oldalra...

Na mivel tegnap betámadtak páran mint valami drogosok, hogy mikor írom már az új bejegyzést, elnézést kérek tőlük mert tegnapra ígértem. Azért nem kaptátok meg az adagot, mivel kaptam egy hívást egy ismerősömtől hogy itt van a városban, úgyhogy le is mentem vizitelni a kocsmába. A pultos Janitól meg bocsánatot kell kérnem, mert nem akartam lehadonászni a lámpabúrát a széktámlával.

Sokan kérdezgetik hogy mért guardian lett a blog neve. Igazából erre nagyon nem tudok válaszolni, mert ez került elő a kalapból. Most már marad ez, egy ideig biztosan. Naponta meg nem tudok posztolni, mert szerintem nem sokan kíváncsiak arra hogy lementem a boltba egy fél kiló kenyérért vagy ilyesmi. Ahogy a mondás tartja jó poszthoz meg idő kell. Sok jó visszajelzést kaptam tőletek hogy szeretitek olvasgatni, még páran fényezték is mint valami szaros porsét. Van jópár rendszeres olvasóm is úgyhogy big riszpekt nektek ezért. Ne aggódjatok be jönnek az irázmányok majd. Hogy kezeljem az elvonási tüneteteket délutánra jön az új bejegyzés a vasárnapi leves mellé.

A Sumák Kálmival meg a haverjával a Janival beültünk a nosztiba, ami itt egy lokális helyi kocsma. A fiatalok nem járogatnak úgy igazán ide mert csocsó az nista, csak a félkarú rabló. Az ötvenes korosztály azért jelentős szerepet képvisel itt. Ez nyáron történt még, csak az időjárás akkor nem hasonlított az évszakhoz. A Janikának meg már igencsak sok volt a töltet aznap este, és csak fényezte magát hogy mekkora videós miközbe vagy három poharat levert, és hogy már díjat is kapott volna ha nem kési le a hálivudi járatát. Bizonygatta hogy majd forgat nyáron rólunk egy videót amibe belevesz minket ha überfaszák leszünk, közbe meg eltántorgott még egy hubiért. Úgy vissza is jött volna cikkcakkba, ha nem kezdi el fűzni a csaposnőt aki vagy minimum háromszor volt idősebb nála. Persze még át kellett esnie azon is hogy minden ötvenes arccal lespanoljon, meg egészséget kívánni mindenkinek, utána pedig legyőzni azt a kihívást hogy visszataláljon az asztalunkhoz. Én se vagyok jobb, mert ha sok van a fejembe, én is odamondom a tósztokat. Mikor megvolt nekünk is a kellő véralkoholszint, elindultunk le szépen a városba, abba a kocsmába amiről már sokszor ugattam nektek, ahova a legtöbb fiatal jár. Egy tízenpárpercnyi gyaloglás után oda is értünk ahol elég nagy volt akkor a tömeg. Ismerős ismerős hátán, szevasz hogy vagy rég láttalak. A belső víájpi részbe meg még két csaj is hangosan beköszönt hogy milyen jót táncoltam én a bájk feszten a lédi gagára, merhogy látták videón. Ez a videó egy hosszabb história, majd talán egyszer publikálom ha nem lesz titkosítva ötven évre. Igazából az egyik csajszit úgy ismertem is de azelőtt alig ha motyogtunk volna valamit egymásnak, most meg aztán megeredt ám a szájjacsücske. A hangulat nőtt, a pénztárcám tartalma meg csökkent de úgy nemgyengén. Így a lányokat is, csak a Sumák pénzéből tudtam meghívni. Én azért rendes piát vettem rajta, nem úgy mint az egyik haverzsák, aki beadta egyszer egy csajnak hogy húszezressel szokott járni bulizni, de a csaj minőségi vodka helyett kommersz pálinkát kapott. Azt is abból amit a gyerek előkotort a zsebéből.

Ezt azért ecseteltem le nektek idáig mert kb ilyen az amikor egy hétvégi szórakozás jó irányba megy el. Viszont ott a sötét oldal amiről osztani fogom az észt, figyeljétek csak. Megfordultam már sok szőlőbuliba én is mindenféle emberekkel, ott aztán általában valaki mindig kidől, mint kisiskolás az évzáron. Az egyik csóka miután bevitte a szervezetébe a kellő alkoholmennyiséget, gondolta hogy felül a veszpára, aztán megrángatja a gázkart a motoron. A projekt nem egészen úgy sült el ahogy ő azt megálmodta, a fogai meg repültek is a levesestálba a sárgarépa mellé. A házibuliknál sem árt vigyázni, mert egyszer a Duke Peti lecsaklott a lépcsőn, utána kábé úgy nézett ki mintha hárman beleléptek volna gumicsizmával a szájába. Ő se azért botolhatott meg mert lógott a cipőfűző a bakancsából. De jó példa a Jani is, aki megfejelte a vasuti síneket, mert egy másik fullosan bepiált palit akart kimenteni azok közül. Az arcáról meg le lehetett venni kábé egy hétig azt hogy milyen is a vasuti sín szerkezete. Ha nem saját önpusztításod által sérülsz meg, akkor az is egy módja ha összevereted magad miután teszel pár csipős megjegyzést egy háromszor nagyobb meláknak a hónaljszagára. Reggel meg felébredsz fájós fejjel, hogy mégis hogy a rántalékba került a tízcentis horzsolás az alkarodra amit nem a konan vágott oda, meg mért fáj a kislábújjad. Nem egy piázós este ment át egyes spanoknál korházasbuliba, mer' ha megbotlasz a lépcsőn, vagy gyakran látogatod a bokrokat, esetleg ha bevereted a szemgolyód, az hagy helyet rajtad. Részegen meg mindenki szupermen géneket kap, mert a fájdalmat alig érzed akkor, másnap meg csipogsz hogy három foggal rágod a kenyeret. A töménnyel meg vigyázni kell ezt tapasztalatból szajkózom, mert az később csenget be, úgy mint aki porszívót árul érted. Én is beszívtam egy jópárszor, mert beájultam úgy ahogy illik. Az ötvenkétfokos házi az meg nem hazudik a szemedbe, nem árt ha eszedbe jut ez az ötödik számboka koktélod után, főleg a tizenkét éves jóskapistákra vonatkozik ez a hétából. Mert ők már kezdik az italozgatást, de úgy elég rendesen, a második pohár sörük után meg azt hiszik magukról a kiskancsók hogy ők a vándám vagy mi. A harmadik után meg újra tanulnak járni. A Mágen doki pedig megállapítja az alkoholmérgezés lehetőségét és vágtat is a mentőautó a detoxba. Szóval otthon amikor fújod a dezodort este a hónad alá, anyád nem hiába mondogatja hogy vigyázz a szádra meg a szemedre ha bulizni mész! Látjátok hogy nem hiába karattyol összevissza nektek.

A megkezdett történetre visszatérve, mi úgy mentünk el a helyről ahogy jöttünk is, tehát egészben, én már majdnem tiszta fejjel meg a Sumák is, de a Jani hallod... Róla ezt azért nem mondhatnám el, ugyanis hazafele a lakók örömére az összes házon kipróbálta hogy felhúzható-e kívülről a redőny.

Nem volt mindig így hogy itthon loptam a napot, aztán nem csináltam semmit úgy nagyjából. Szégyen-nem szégyen ez van, nem én vagyok az egyetlen. Dolgoztam is kérem ahogy azt már korábban felbüfögtem. Az első munkahelyemről nem lehetne azt mondani hogy ostorral csapkodták volna vérvörösre a  hátunkat. Mivel ez egy maszek cég, megvoltak az előnyei is meg a hátrányai.

Azért voltak még olyan helyek is ahol még annyira se nagyon kellett dolgozni hogy semennyire. Egyszer az egyik kocsma előtt az egyik fiatal csóka a Gergő mesélte nekünk a cifra sztoriját félig teli sörösüveggel meg cigivel a szájában, hogy milyet melóztak, vagy inkább nem melóztak akkor amikor a balcsin kellett hetelniük. A napjuk az valahogy úgy kezdődött hogy ők ébresztették a főnököt, aki valami külföldi fószer volt. Mit is próbálgattak dolgozni azt meg már viszont nem nagyon értettem, de ha jól emlékszem akkor valami villanyszerelés lehetett, mert az megmaradt bennem hogy valami villamosszekrény olyat odacsapott az egyik tagnak hogy megtanult hátrafele repülni egy pár métert. Ilyen incidensek meg állítólag gyakran történtek náluk. De a Gergő büszkén mesélgette hogy találkozott egy másik külföldi madárral, aki vitte egy kört a ford mustangjával, így eléggé megérte neki hetelni már csak ezért is. Meg van egy haverom aki a nyáron beadta otthon hogy el akar menni hajóra dolgozni. Az anyja meg abban a tudatban volt hogy a fia valami csáng-wáng hajón lesz, ahol bambusznádakat kell aprítgatnia macsétával. A gyerek inkább luxushajóra gondolt elsősorban, nem arra hogy húsz kínaival lesz bepréselve egy kabinba valahol a Níluson.

Akkor lássuk azt ahol én kezdtem az ipart úgy egy éve. Ez egy kábeltévés és internettel foglalkozó cég volt, ahogy már írtam ilyen maszekféle. Csak mióta ide is betört a rohadt fájbernet, a cég sokat vesztett ezen a kábeltelevíziózás szempontjából. Engem tavaly nyáron vettek fel oda, miután meglett a technikusi bizonyítványom, amivel igazából még a seggemet se lehet nagyon kitörölni, mivel hogy keménylapos. A cégnél természetesen ismeretlen dolgokat kellett megtanulnom, mert jóformán amit eddig tanulgattam az iskolában, meg úgy az életbe hát az itt nem ért annyit mint egy donatella naptár. Parázni meg nem volt okom, mert volt a brigádba hidegburkoló, vagy éppen olyan aki meg pincér végzettségel rendelkezett. Én az internettel foglalkoztam, a rádiós fajtával. Mivel ennél béténél hagyomány volt szinte hogy természetesen mindenki egyszerre ment el nyaralni, én úgy repültem is a mélyvízbe rögtön az első hónapokban ahol aztán hamar megtanultam a lényeges dolgokat hogy mi merre mennyi. Míg a többiek nyaralgattak a cégnél, összesen ketten-hárman voltunk csak úgyhogy nem is sorolom hogy akkor azért nemkevés munka szakadt a nyakunkba. Az utépé kábel meg a koax kötögetése, illetve a mikrohullámos internet beállításának megtanulása után be a céges kocsiba, oszt mentünk is a terepre. Persze miután megvettük a zacskóstejet, meg a kiflit  a pupákba. Ezen kívűl ott volt még a kábeltévés net, amit úgy kell elképzelni hogy egy hatalmas vasdarabba mennek be és ki a kábelek amin négy darab led pötyög összevissza. Ezek ilyen amcsi gyátmányúak voltak de legalább húsz évesek. Valaki azt is mondta hogy állítólag az egyik az a bred pitté volt. Na a munkatársak érdekes arcok voltak, ott volt például a Tibi meg a Lacika akik állandóan egymás agyát húzták hogy milyet is harcoltak ők az iraki meg vietnámi háborúban, meg hogy mennyire finom is a hangyapörkölt amit akkor kellett hogy egyenek, amikor fogságba estek a nepáliak között, ahonnan persze mindig sikerült megszökniük. A Tibi villanyszerelő, meg zenél is, ráadásul ő még úgy dolgozni is szeretett ha olyan kedve volt. Amikor éppen sok dolgunk nemakadt akkor megmutatta nekem hogyan is kell fogni a húrokat a gitáron és hogy mi az a bund. A Lacika meg úgy mindig elkésett rendszerint félórával vagy később csattant be mint mint mi. Ha meg nem volt benn még a Sanyibá, akkor kávézni is elugrott a sarki presszóba a Tibivel. Persze miután a reggeli cigije mellett a céges telefonját rádugta a töltőre mert azt huszonnégy órából huszonhármat tölteni kellett. Új telót nem kapott, mert ami volt azt is el akarták szedni. Úgyhogy lassan már a radiátorcsöveket kongatják a házakban hogy kommunukálni tudjanak. Igaz hogy ő egy faluba lakik kábé tízenpár kilométerre, de mesélte nekem miközben szívta a cigijét meg a telefonját csapkodta, hogy velük szembe van az iskola úgy kétpercre, de onnan is mindig elkésett meg úgy mindenhonnan. Cigizni meg szeretett így nála alap volt a napi két doboz barna szofi, vagy piros multi esetleg ezeknek a kombinációja. A nap úgy kezdődött hogy engem felvett reggel a Zsolti aki tanított mint ifjú padawant hogy is működnek a mikrohullámok vagy a kábeltévés modemek. Ahogy beértünk, szép lassan jöttek a többiek is, mikor meg már a Lacikáék is beestek, jött valamikor a főnök is a Sanyibá a terepjáróval. Egy reggeli megbeszéléssel kezdődött általában a nap, ahol a téma az volt megint mi szar, vagy mi nem, utána meg ment ki merre lát. A melót úgy igazán senki nem akarta elsietni ezért gyakori látogatója voltunk a Rózsa büfének a kapucsinó meg a szendvicsek miatt. A többiek előszeretettel jöttek ide kávét fogyasztani ebéd után is. Persze melózni is kellett még mielőtt azt hinnétek hogy ez egy estimese. Bizony volt kérem olyan is egész nap fel-alá dzsanásztunk ide-oda. A legtöbb meló tavasszal és nyáron volt főleg a sok villámcsapás miatt. A cuccok meg amiket ki kellett cserélni ilyenkor általában az meg nem éppen kézmagaságba voltak, aztán tekerhettem is le a gumipókot a létráról. Jó sok hely volt ahova menni kellett, mert úgy elég sok helyen szolgáltatja a cég az internetetet. Hiba az meg mindig van ugyebár. Sok helyen megfordultunk, sok faluba, jó és rossz helyen. A kuncsaftok között voltak hollandok is, azok tudnak élni hallod. Volt egy holland manus aki kért netbekötést. Amikor meg így megláttam a házát azt hittem száuszforkba vagyok, tudjátok na, a dallaszból. A csókán csak úgy lifegtek az aranyláncok meg a pecsétgyűrűk. Uszómedence vagy kerti tó az náluk alapkövetelmény, de volt egy másik holland akinek az udvarába volt egy disznóól, de olyan öcsém hogy egyeseknek nincs olyan háza, amibe azok a disznók laktak. Azért nem luxushelyek voltak az elsődleges célpontok, mielőtt még összeirigykednétek itt magatokat, hanem megfordultunk kevésbé előkelő helyeken is. Padlásokon, háztetőkön, tornyokba is kellett mászkálni. Most azér' itt az okosak már gondolkodnak hogy a legtöbb padlás az bizony nem egy ötcsillagos Hilton szálló. Nyáron meg ötven fokok vannak ott, villany meg nem mindegyiken alapfelszereltség, és akkor húzd be a kábelt, meg fúrjál, meg kösd is meg a végét. Ja mielőtt félreértenétek, nem panaszkodok, ugyanis örülök annak hogy egy ilyen helyen üthettem el az időt, főleg ilyen arcok között, mert ez egy igen csak jó banda. Nem volt kötöttség, meg akármikor bedobhattál egy szendvicset meg egy zacskóstejet vagy egy mizo kakaót a szádba ebéd előtt vagy után. Amíg én ott húztam az igát bizony egyre csökkent a létszám. Pontosan egy évet voltam a vállalatnál, mert a szerződésem ennyire szólt. Meghosszabítani meg nem tudták már, mert a támogatásom is lejárt, meg a válság is beköszönt egy csókolommal. Első munkahelynek meg egyszerűen tökéletes volt mert nem egy ápdét egyes volt azért.

Pár hónapja keveregtem a városba délelőtt gondoltam benézek a céghez, hogy miújság van. Találkoztam a legénység nagyrészével, főnök meg nem volt épp, ezért úgy gondolták előbb lelépnek ebédelni hogy több idejük legyen a kávéra. Csak a Lacika maradt benn délben ahogy szokott, aki elmondta hogy új telefont még mindig nem kapott, és közben rágyújtott egy cigire.   

Másnapos reggelit, bár már este van szóval estét kívánok minden kedves olvasómnak akik tanulás helyett a blogomat figyelgeti. Azé' vések nektek ilyenkor mert reménykedek benne hogy kijózanodtatok már ilyenkorra. Mivel nem kaptátok meg a szombati adagotokat, és sokan elvonási tüneteket produkálnak, mint a nyáladzás, a  billentyűcsapkodás, vagy monitorfejelés, ezért itt az ideje hogy iderobbantsak egy beszámolót a víkendemről. Tegnap egész nap érdekes módon nem itthon rontottam a levegőt, hanem egyik spannak a Dzsínek segítettem szétoperálni egy szovjet járműcsoda műszerfalát, mivel nekem is volt már tapasztalatom ilyesmibe. Ahelyett hogy délbe hazaértem volna, és elfogyasztottam volna a jó kis húslevesem, meg a rántottszárnyam, naná hogy estig elhúzodott az autójavítási program. Igazából nem is lett volna baj ezzel, csak ne lett volna ez a rohadt hideg, mintha valami Szibériába születtem volna a jegesmedvék között. Egy héttel ezelőtt meg nemgyenge tizenkilenc fokok szállingóztak errefelé. Hogy őszintén meggyónjak nektek, ez a hétvége nem volt valami nagy vásziszdász, azon kívűl hogy három lábujjam, meg két szempillám odafagyott. Mielőtt valaki ezt bevenné, tájékoztatom hogy ez nem így történt biztosúr. Elkezdtek nekünk csókolomot köszönni a fagyok, mindenki kezdheti magára szabni a bundát, a dupla mackónadrágot, meg a kötött sapkát amit karácsonyra kapott tavaly. Elvégre November végén jár a naptár, meg nem kell sok aztán jön a Mikulás, utána meg megint Karácsony! De ne kanyarodjunk most erre az irányba. Tegnap éjszaka kaptam egy telefonhívást a Szedinger tuningmájsztertől hogy már megint szokásukhoz híven, ott csöveznek a Rossmannal szemben a  parkolóban. Nem is volt rossz az arányuk, mert most csak hárman voltak két autóval. Miután meguntuk a fagyoskodást, sikerült betalálni a városunk központ kocsmájába ahol ismét beáztathattam a ruhámat a füstbe. Az előtérbe ismerős ritka mint a fehér zorro, úgyhogy a hátsó részbe keveregtünk be. Egy kis változás történt itt, mert áthelyezték a zenegépet méghozzá elég szar helyre, mer' ha százasokat szeretne hajigálni bele, hogy meghallgassa a szex pisztolzt, vagy a rámmstájnt akkor meg kell küzdenie a néppel ha oda kar jutni. Bár volt még nyáron pár értelem akik bekérték háromszor a belgától ugyanazt a számot. A csocsót is átteleportálták egy más helyre. Nem tökmindegy ha ugyanúgy szétrúgják? Persze a füst az maradt ugyanott ahol szokott. Miután már teljesen kiégtek a szemeim, meg újra mosásérett lett a kabátom, meg a többi cuccom, leléptünk onnan azt inkább hazavágtattunk. Már korán reggel tizenegykor kinyíltak a szemeim, aztán ebéd közbe meg is néztem pár kedvenc sorozatom amit adtak a tévébe. Délután meg hívott a Tuba, az egyik régi spanom, hogy rakódjam már át magam a Szedingerhez, mert ott csinálják az utánfutóját, vele meg amúgy is régen találkoztam. Így Vasárnap délután meg jobb dolgom nem volt, úgyhogy odavándoroltam.  A Tubával is aztán voltak emlékek a sok közös piázásról, meg a régi hülyeségekről. Előfordult hogy seggrészegre ittuk magunkat úgy a várostól tíz kilométerre, a talán tízpercesút meg hazafele két óra volt, úgy hogy kocsival vittek minket, csak minden ötvenedik méternél meg kellett állni. De ez még egy hatalmas molylepkeszárnycsapkodás sincs ahhoz képest hogy azért a Tubának van egykettő haverja, aki szintén szereti hízlalni a máját, meg ha magas a véralkohol szintje. Vannak ilyen sztorik itt a tarsolyostáskámba ám, csak azokat későbbre hagyogatom nektek, had rágjátok az asztal szélét. Én is egy jópár hete voltam betöltve úgy rendesen, de nem is hiányzik az italozgatás. Összefoglalva, ez a hétvégém úgy eléggé elment a levesestálba, de lesz még rosszabb is. Ti meg feküdjetek hanyatt az ágyba aztán aludjatok szépen úgy elfele, mert holnap iskola, meg munka satöbbi tudjátok na. Aztán jót meg ne halljak rólatok!

Na gyerekek. Ma pénteki nap van, nekem meg semmi érdemleges nem jutott az eszembe amit idevéshetnék. Most kinn üthetném agyon az időt valamelyik füstös kocsmába egy jóképű sör mellett, de szar is az idő, köd is van, meg kedvem sincs. Úgyhogy mivel untam a fejem felmásztam a Perry Bible Fellowship oldalára ahol temérdek fárasztó képregény van. Hogy ki találta ki ezeket, azt nem tudom, de hogy szétröhögöd némelyiken a búrád az biztos. Van amelyik lehet hogy nehezebben fog leesni, meg nem árt ha van egy kis angoltudás. Szóval ha még otthon csüffedtek, mert nem volt kedvetek vagy lóvétok kimenni akkor ezzel pusztítsátok le az agyatokat a tömény helyett!

Itt meg egy kis ízelítő:

Na kérem alásan, ma nem untam magam halálra. A történet ott kezdődött hogy egy pár hónapja a városban természetesen nem találtam semmiféle melót, így hát felkavarogtam az internetre, hogy keressek valami érdemlegeset. Elvégre itthon nem maradhatok, mert az egyetlen jó sorozat ami megy a tévébe az a Harmadik műszak, az is csak délelőtt. Meg mostanába már a szomszédokra is rákattantam. Nem is lenne az rossz sorozat kérem, ha nem robotgépek játszanának benne, tisztelet a kivételnek. Igazán nem akarom bemarni őket, de ismerjük el hogy van pár szereplő aki aztán megállná a helyét valamelyik terminátor darabban. Na szóval, visszatérve a neten a sok titkos ügynök, meg miniszterelnöki, vezérigazgatói, illetve helikopter pilóta állások mellett, ott volt az egyik fagyasztott ételek szállításával, és eladásával foglalkozó cég álláshirdetése. Nevet nem írok, de ők azok akik sárga Mercivel járják a településeket, és szól belőle a híres dallam, ami sokak fejében megvan. Ezeket a verdákat simán belerakhatták volna a transzformerszbe, mekkora lett volna már. Na ezt a melót tartottam a legérdemlegesebbnek a többi közül, úgyhogy el is exportáltam nekik a pulitzer díjas önéletrajzomat íméjlen keresztül. Bár megakadt a szemem azon hogy lehetnék menetigazgató a csavargyárban is. Dehát az se lehet jobb mint gyümölcs a jogobellába nem igaz? Hétfőn szólalt meg a telefonom csengőhangja, mert hívott a cég hogy Csütörtökön, azaz ma, lesz egy tájékoztató, és ha aktuális még akkor csobbanjak be a telephelyükre, ami a nagyvárosban van a régi Skynet gyár alatt. Bizony egy gyár ott megszűnt, azt tuti konorék felszabadították. Fogtam is magam, beültem a piros egyötös hemi gépjárművembe a generálisba, aztán ellőttem magam oda. Korábban érkeztem úgyhogy addig várnom kellett, de mire meghallgattam a szeksz iz on fájört vagy háromszor már idő is volt. Összesen nyolcan voltunk, majdnem mindenki kocsival teleportálta oda magát. Szerintem én voltam a legfiatalabb. A kocsimat meg szemügyre vették rendesen, aztán célozgattak arra hogy biztos szeretem talpalni a gázpedált, de nem igaz ám. Két arc üdvözölt minket, de rendesek voltak. Még kaptunk ingyen jégkrémet is öcsi! Aztán becsúsztunk az irodába, lerakódtunk egy asztalnál és kezdődött a tájékoztató sóműsor. Egy rossz szavam nem lehet egyébként, mert elég jó volt a hely, meg kedves volt a fogadtatás, úgyhogy én itt adok egy pirospontot. Pontozni nem pontozok mer' ez nem a vacsoracsata. Úgy körül is, meg belül is másfél órás volt a felvilágosítás. Elmondták miként van ez, meg hogyan, meg kell dolgozni mint atom, közbe belenéztünk a sárga fagyasztottárúval seftelő gépjármű belsejébe. Bementünk a fagyasztókamrába is, de onnan valahogy mindenki hamar akart távozni. Igazából nem rossz ez, mert elég jól dől a lé ha jól csinálod, meg sokat, de kalkulál még az agyszerkezetem hogy megéri-e ez nekem, mármint lehet hogy tök totál veszteséges lenne számomra. Hétfőn még hívnak azt mondták hogy megbeszéljék a következő lépéseket. Addig meg pihi van, jön a hétvége, jól be kell majd ba.. rúgni. Őszintén szólva azért nem volt rossz ez, meg úgy tetszett is meg minden. Lehet lesz ennek folytatása, mint a sztár vórsznak. Ki tudja. Na aztán miután vége lett ennek, elrúgtam a gázt hazafele. Napszemüveg fel, szánsájn, meg ablak leteker. Hazaérkeztem, utána meg kimentem a Sumákkal rájdolni egyet, de a fékem olyan szar volt, mintha iszap lenne benne. Sok időm nem volt mert kellett mennem németórára, ahonnan meg angolosan távoztam. Most meg a gépem előtt ülök és írom ezt az anekdotát, hogy nektek örüljön a fejetek ott a monitor előtt, hogy van mit olvasni. Mert ezek a bejegyzések azért nem egyszerűen odapörkölnek mint a gömbvillám. De hogy ne csorogjon a nyálatok tovább, publikálom is mielőtt elalszotok itt nekem.  

Gondoltam megosztom a közönséggel az egyik kedvenc sit-com sorozatot amit szoktam nézni. Sajnos kevesen ismerik, ugyanis Magyarországon nem vetítették. Még legalábbis.  Pedig szerintem tényleg egy ütős sorozat tele poénokkal...

 Kattints ide a teljes bejegyzés olvasásához...

2001 nyara. Bármennyire is hihetetlennek tűnik még számomra is, de megtörtént az hogy ebben a városban volt élet. Méghozzá nem is kicsi. Akik itt laknak, és azok akik olvassák ezt, ők is emlékezni fognak rá, főleg akik benne voltak vagy jelen, hogy bizony mennyi sok fiatal zűlött itt, és mekkora pangás is volt annak idején, már nyolc éve. 

Egy kitérővel kezdeném, mielőtt ebbe belevágnék. Még 2000-ben mikor általános hetedikes voltam a legtöbb fiatalnál, mint nálam is kitört a bicikli láz. Na ez nem olyan volt persze mint a háegy-enegy. Nem arról van szó hogy nem volt bringánk, hanem arról hogy megjelentek az igazán jó patent cangák. Annak idején nem mindenkinek volt fullos bicaja. Bizony nem sokan szaladgáltak Konákkal, Meridákkal, ez ritkaságnak számított akkor. A Magellán gépekért meg voltunk őrülve. Megragadott minket a teleszkóp, meg az összeteleszkópos kétkerekűek világa. Itt ne a metrós és teszkós biciklikre gondoljatok! Hogy kiknek volt ilyen? Leginkább azoknak akik dolgoztak már. Szóval az "idősebb" korosztálynak. Két fő bringás bolt volt akkor, és volt hogy félórákat néztük a kirakatot, meg a cuccokat, amiket persze nem nagyon bírtunk megvenni, maximum csak kisebb és olcsóbb dolgokat. Egyébként ma is két bolt van, csak az egyik régi bezárt, és lett helyette egy új. Hihetetlen volt akkor a bicikli őrület, szinte mindenkin végigsöpört. A városban jól tudták a fiatalok azt hogy kik is az arcok akik megengedhetnek maguknak egy nem olcsó brinyót. Az egyik akkori és most is fenálló kerékpárüzlet tulaja volt az egyik akinek egy jól összerakott kétkerekűje volt, egy Kona Chute, őt Robinak hívja mindenki, aztán ott volt az "Agyas", volt egy Krisztián nevű srác akinek egy Specialized-ja volt, egy Ricsi akinek Magellánja. Persze feltűnt néha egy-egy új arc is. Ekkor aki tehetősebb volt az összerakott magának, vagy vett egy jó gépet, és biztos lehetett benne hogy sokan megnézik azt hogy mivel is teker a városban. Úgy 2001-ben aztán ujabb szenvedély tört ki a bringásbarakkon belül, ez pedig a triál volt. A városban ennek az ágnak két főbb képviselője volt, Norbi és Márió. Márió egyébként az egyik mostani kerékpárüzlet tulaja. Norbi pedig az akkoriban működő bolt tulajának fia volt. Hétvégenként az összes kisebb-nagyobb bringamániás ember követte őket a városban, köztük mi is, és bámultuk azt hogy ugrálnak le és föl különböző dolgokra. Igaz hogy akkoriban nagyon alap dolgokat csináltak, mert ha már tudtál ugrálni a hátsókeréken, vagy mindkét kereket fel tudtad húzni a levegőbe az már jónak számított. De itt nem ez volt a lényeg, hanem az hogy ez új volt, az emberek pedig megbámulták őket, idősek és fiatalok egyaránt. Mi pedig tisztelettel néztünk rájuk. Nem egyszer fordult elő az hogy egy egész több tíz fős bringáscsoport vonult fel a városon velük az élen. Mikor a Magellan "Polar X" megjelent 2001-ben, mindenki szinte olyat akart. Fekete váz, új dízájnal, és még a Norbi Meridájánál is alacsonyabb volt a maga 14,5 colljával. Nem kell mondanom hogy őrületet váltott ki mindeki között. A városban pedig mindenki azt beszélte hogy a két fő triálos bizony vett magának ilyet, és ugyanolyan gépezettel nyomultak. Mondhatjuk azt szerintem hogy a triál volt az a fiatalok között, ami elsőként itt bejött mint extrémsport. Ezzel vége is a kitérőnek...

Most jöjjön az a pangás amiről írtam a bejegyzés elején. A lépcsőházunkkal szemben van a kórház egy része, egy hatalmas parkolóval. 2001 nyarán, talán akkor kezdődött az egész amikor megjelent itt pár görkoris, meg gördeszkás srác. Párat ismertem személyesen is. Elkezdtek gyakorolgatni ezen a helyen. Mi is sokat jártunk ide a parkolóba bringázgatni. Én a gördászkázással nem voltam tisztában annyira, de láttam a trükköket amiket beadnak, és egyre jobban kezdett megtetszeni az egész. Valahogy a gördeszkások, és korisok megjelenésével kezdődött el egy új hullám. Ekkor vált népszerűvé számunkra az Offline sportmagazin is. Egyre inkább mindenkinek kezdtek megtetszeni a különféle extrém sportok. Napról-napra ujabb és ujabb arcok jelentek meg. Fiatalabbak, és idősebbek, bringások, és görisek, fiúk és lányok. Sok emberkének itt kezdődött a lázadó korszaka. Mindenki kezdett megismerni mindenkit, ha nem is személyesen de tudta hogy ki-kicsoda, kezdett kialakulni egy társaság, egy banda. Itt születtek barátságok, de ugyanúgy konfliktusok is. Persze mivel elég sokan voltunk mindenki nem ápolt minden egyes személlyel jó viszonyt, de probléma szerencsére nem sokszor volt. Igaz hogy volt olyan eset amikor már verekedés lett valamiféle dologból, ez egyszer történt.

Előfordult olyan is hogy leültünk a lépcsőkre több sorban is, és néztük ahogy az egyik gördeszkás arc próbálta át ollie-zni az útra kirakott kólásüvegeket. Olyan volt az egész mintha egy rendes lelátón ültünk volna, közben pedig ment a hülyeség, meg a szórakozás. A deszkások meg bringások cserélgették sokszor az eszközeiket, sőt volt hogy tanítgattuk egymást. Én ekkor tanultam meg gördeszkával menni, ami valljuk be könnyűnek látszik, de higyjétek el nem az. Elsőre biztos hogy nem. A zűllés olyan késő délután kezdődött el mindig, de később egyre csak jöttek és jöttek. Amikor leszállt az est, a parkoló majdnemhogy tele lett. Itt találkoztak a biciklisek, görkorisok, gördeszkások, és egyéb emberkék, a város minden részéből. Mint egy gyülekező, olyan volt. A város akkori társaságai, és bandái gyűltek egy helyre. Ez egész nyáron tartott, majdnem minden nap a kórház parkolójában. Ha meg esett, fedett részt is lehetett találni, ahova el lehetett húzodni az eső elöl. Emlékszem arra hogy egyik haverommal a Beck Lennon-al tekertünk este a parkolóhoz ahol hatalmas tömeg volt. Ez már a nyár vége fele történt, mert már sokkal korábban sötétedett. Egyszercsak megjelent egy rendőrautó villogva, és szóltak hogy mindenki menjen haza, mert feljelentés érkezett a hangoskodásért satöbbi. Pár tagot igazoltattak is, dehát sokmindent ugyebár nem tudtak csinálni. Furcsa ugyan, de azt hiszem ez volt az egyetlen (és utolsó) eset amikor kivonultak ide a zsaruk. Ez volt talán az egyik ok, amely pontot tett az egésznyaras pangás végére. Egész időszak alatt nem történt hasonló. Aztán ahogy a nyárnak vége lett, és az Iskola kezdődött, az emberek szépen kezdtek eltűnni. Talán mondhatom azt hogy ez volt a város "vúdsztokja". A kórház parkolója esténként bizony megüresedett, szépen lassan. Akik deszkáztak vagy göriztek szépen lassan abba is hagyták, mára már teljesen eltűntek. Nem véglegesen, mert megjelentek néha napján. Az akkori bringások közül azért maradtunk páran, később persze jöttek új arcok is a régiek helyett. Jövő nyárra eltűnt az élet onnan, és a mai napig nem tért vissza oda.